Klopfer archívum

Klopfer Jenőt áprázolja a fotó. Született 1914 október 1.-én. 1942-ben látták itt utoljára. A dokumentumok magukért beszélnek. 1943 január 15-re saccolta a hivatal a halálát, hol és mi okozta, azt már nem tudni. Ez minden, ami utána maradt, édesanyjáról Klopfer Sándorné, született Kohn Jolánról még ennyi sem.


Hámori Péter főoldalon belinkelt cikkéből megtudhatunk néhány dolgot nemcsak a Grünfeldekről, hanem a Klopferekről is. Mindkét esetben több pontatlanságot tartalmaz az írás. Szerencsére volt, aki túlélte a háborút. 

Alábbi születési anyakönyvi kivonat Jenő testvéréé, Pálé. Ő magával vitte a titkát a sírba, hogyan sikerült hazajutnia, túlélnie. 

Van a nagyvelegi temetőben emlékhelye a II. világháború falubeli áldozatainak, szerepel ott Grünfeld Pál, Klopfer Jenő és édesanyja is. 

De akiket katonának vittek el a faluból, azok közül is tűntek el nyomtalanul, nem kisebb ama családok fájdalma sem, mások az ostrom alatt vesztették el a hozzátartozójukat.

A második világháborúban Magyarország összvesztesége mintegy 900 ezer főre tehető, ebből körülbelül 500 ezer zsidó származású áldozat volt. A háború során elszenvedett anyagi kár mértéke pedig 22 milliárd pengő volt. 


Most egy pillanatra ismét visszanéztünk és emlékeztünk, de utána ébredjünk fel és vegyük észre, hogy ismét háborúk vesznek körül minket, gyűlöletkampányok, és folyik a fegyverkezés, még meg lehetne összefogva állítani. Nem az a fontos,  hogy nyerhetünk vagy veszthetünk, hanem az, hogy ne veszítsük el a gyermekeinket.
"A magyar vezetés 1941-ben  rövid, kis veszteségekkel járó háborút remélt". (forrás wikipédia)
Még Amerikának is hadat üzentünk, annyira biztos volt a siker, ha az agresszor mellé állunk. Kik hagytak 200 ezer embert nyári felszerelésben, hiányos élelmezéssel, elavult fegyverekkel megfagyni valahol a Don menti sztyeppéken? Kik asszisztáltak a nyilas rémuralomhoz? Egy hamis ideológia mentén, nacionalizmustól túlfűtött emberek. Európában, határok nélkül végre együtt élhet, utazhat szabadon, dolgozhat, költözhet az erdélyi magyar is, a szlovákiai is, ahogy a délvidéki is. Kicsit gondolkodjunk el ezen.